Vezető: Horányi Özséb
Mára a legtöbb internetes szolgáltató pontosan ismeri a felhasználóit, és a korábbi viselkedés alapján felépÃtett, és a szolgáltató által tárolt profilok segÃtségével képes személyre szabni a szolgáltatási környezetet. Az egyetlen probléma a jelenlegi helyzettel az, hogy ezek a felhasználói profilok, az egyén virtuális reprezentációi a különbözÅ‘ szolgáltatók birtokában és kezelésében vannak, és az egyéni felhasználónak kicsi, vagy éppen semmilyen ellenÅ‘rzése nincs ezeknek a profiloknak, saját, digitalizált személyiség-lenyomatának sorsa felett. A kutatás célja megvizsgálni azt, hogy miként lehet ezen a helyzeten változtatni, hogy lehet megteremteni a digitális identitás szabad épÃtéséhez szükséges információs önrendelkezés alapjait – egyéni, közösségi és nemzeti szinten. A közösségbe szervezÅ‘dÅ‘ egyének a közös értékek iránti lojalitás mentén érthetÅ‘ek meg, ezért fontos vizsgálni a digitális közösségképzÅ‘dés mechanizmusait. A digitális indentitás kérdése vizsgálható állami, nemzeti szinten is, amikor a nemzeti örökség digitális környezetben való újraépÃtésével, reprezentációjával kapcsolatos teendÅ‘ket, stratégiákat kell számbavenni. A digitális identitás vizsgálatakor mindvégig figyelnünk kell a digitális környezet adatvédelmi, szerzÅ‘i jogi kérdéseire, valamint az információs szabadság, a kulturális iparágak, az informális gazdaság vizsgálata kapcsán szerzett elméleti és gyakorlati eredményekre.